Iskola előkészítő foglalkozások Montessori módszerrel
Nem célunk sem az abc-t, sem a szorzótáblát tanítani, kompetenciát vagyunk hivatottak fejleszteni, hogy a gyermekek az iskolában önállóan és jól tudjanak tanulni, pozitív élményekkel gazdagodhassanak.

teal_warm_feel_art_school_photo_collage.jpg

Sokak számára elérkezett az iskolakeresés izgalmas, de nagyon sok kérdéssel is járó időszaka. Nagyon nehéz feladat ez minden szülőnek, hiszen egyetlen egy cél vezérel minket ebben az időszakban, megtalálni gyermekünk számára a legjobb intézményt, ahol majd a játékos óvodai évek után biztos és féltő, gondoskodó kezekben tudhatjuk őket. Ugyanakkor nem elég kiválasztani az intézményt, elintézni, hogy a bekerülés is zökkenőmentes legyen a választott helyre. Annyi, de annyi intéznivaló van ebben az időszakban, hogy ember legyen a talpán, aki átlátja ezt a káoszt. Ugyanakkor én a legfontosabb dolognak tartom azt, amiről sajnos az a tapasztalat, hogy a sok papírmunka, intézni való közepette el is feledkezünk, hogy gyermekünk is készen áll-e az iskolakezdésre. Függetlenül attól, hogy mit árul el nekünk az óvodában kitöltött iskolaérettségi teszt. Gyerkőcünk először kerül majd olyan helyzetbe, amikor minden területen nagy próbatételek várnak rá. Nem elég, hogy a tanórák 45 percét bizony figyelmesen és nyugodtan kell tudni eltölteni, ezúton is köszönet minden olyan tanító néninek, aki igyekszik ezt az időt játékossággal megtölteni a gyermekekkel, miközben tudással gazdagodva és rengeteg új pozitív élmény gazdájaként várják a gyerkőcök a bűvös kicsengetést.

Én nagyon fontosnak tartom, hogy ebben az esetben is, mint minden más tervezett esemény, program előtt kelőképpen felkészítsük gyermeküket, hogy mi is vár rájuk. Megadjuk nekik mindazt a tudást, amivel segíteni tudjuk őket az iskolai években is. Mivel tudjuk biztosítani ezt és egyáltalán mi az, amit biztosítanunk kell?

A Kölyökház Alapítvány közel egy éve dolgozik részben Montessori módszerrel családi napközis csoportjaikban, ahol elképesztő változások figyelhetőek meg, igen rövid idő alatt. A módszer alkalmazásának köszönhetően a gyermekek jóval türelmesebben közelítenek egymás felé, figyelmük koncentráltabbá válik, és anélkül, hogy külön tornára, fejlesztésre járnának, játékosan fejlődik finom motorikus mozgásuk, matematikai és anyanyelvi tudásuk. Természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy iskolarendszerbe vasszigorral tanulják a 2X2-t. Azonban minden játék, amit használnak, fejleszti a számolási-, finom motorikus képességeiket, logikájukat, rendszerben gondolkodásukat. Ezen megszerzett tudásokat a későbbiekben tudják majd kamatoztatni.

Elsősorban, a középsős és nagycsoportos óvodás korú gyermekeket várjuk iskola előkészítő foglalkozásainkra, ahol ráhangolódunk az őket váró feladatokra, játszva, hogy a tanulás mellé minden esetben pozitív élményeket kapcsolhassunk. Fejlesztve figyelmüket és türelmüket is. Célunk, hogy olyan tudást adhassunk át a hozzánk járó gyermekeknek, amivel könnyedén vehetik majd az iskolában eléjük gördülő akadályokat. Nem célunk megtanítani az abc-t, sem a szorzótáblát, a kompetenciát képességet vagyunk hivatottak fejleszteni. Hogy a foglalkozásra járó gyermekeknek jövőre az iskolakezdéskor, nyugodt szívvel mondhassuk, hogy minden rendben lesz, hogy kis életük nagy kalandja veszi kezdetét, ahol sikerélményben gazdagon gyarapíthatják tudásukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://kolyokhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr5514238301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása