A mágnes tábla nálunk nagy kedvenc. Nagyon sokféleképpen lehet felhasználni. A kivitelezése kicsit nagyobb eszközigényű, de mindenképpen érdemes időt fordítani rá, hiszen később is rengeteg módon tudjuk majd hasznosítani.
Hozzávalók:
- Mágnes tábla
- Mágnes lap
- Rajztudás vagy nyomtató
- Fehér papír
- Lamináláshoz szükséges eszközök
Elkészítés
A mágnes táblánk már szerencsére adott, így azzal már nincs további feladatunk. Mi rendelni szoktunk tekercsben kapható mágnes lapot, ami kompatibilis a táblával. Ha lehetőségünk van rá, ne spóroljunk, ezen a tételen rendeljünk olyan lapot, ami erős mágneses tulajdonsággal bír, hogy a játék során biztosan tartson majd. Ha a szükséges alapanyagok már rendelkezésre állnak, csak ki kell találnunk, hogy milyen állatokkal szeretnénk elkészíteni a játékot. Mi nyomtatással kiviteleztük, de az egyáltalán nem nehéz felrajzolni pár állatkát, ami gyerkőcünk érdeklődésének megfelelő, ezeket rajzoljuk felé és díszítsük, színezzük kedvünk szerint. A kész rajzokat, nyomatokat a tartósság végett elsőként lamináljuk le. Ha erre nincs, módunk dolgozzunk erősebb, vastagabb papírra. Ha kész vannak a kiválasztott formák, azokat a mágnes lapra ragasztjuk, majd 2-4 darabra vágjuk. A vágási vonal is tetszőleges, ne vágjunk túl bonyolult formákat az elején, a lényeg a különálló darabok felismerése és összesítése lesz, nem az illesztés. Ha kivártuk a száradási időt, már használatba is vehetjük a játékot.
Tapasztalataink, játék menete
Minden korosztályra jellemző, de a bölcsődés korosztálynál kiemelten fontos, hogy igyekezzünk minden témához általunk közölni kívánt információt a lehető legtöbb érzékszervre ható módon bemutatni a gyerkőcöknek. Ebben az esetben az alapul szolgáló mágnes táblára állatformák kerültek, amik több részre voltak vágva. Ezeket elszórva és összekeverve kínáljuk számukra. Így a gyerekeknek máris lehetősége nyílik, a megismerési folyamat mellett játszani is. Hiszen fel kell ismerniük az össze illő darabokat, a színük, formájuk alapján. A játék többféleképpen játszható. A szerintem legélvezetesebb módja a következő. A mágnes táblán felhelyezve hagyjuk az állatok egyik felét. A többi alkatrészt pedig a tábla mellett, összekeverve hagyjuk. Ha a gyerkőc már fel tudja ismerni az adott állatokat a jellemzőik alapján, akkor elegendő, hogy jellemzőket mondjunk, ami alapján megkeresi az adott állatot, majd a hiányzó részeit és azokat összeilleszti. Ez egy animáltabb verziója a játéknak, ahol mi is aktívan részt veszünk a tevékenységben. Játszhatjuk szabályok megadása és külső irányítás nélkül is. Ebben az esetben is választhatunk, hogy az különálló darabokat a táblán elszórva kínáljuk fel, vagy a tábla mellett helyezzük el őket. Érdemes mindkettő verziót kipróbálni, meglepő módon változni fog a játék folyamata, míg ha a táblán szerepel minden darab, először inkább húzogatással, vagy áthelyezéssel, de csoportosítani kezdenek a manók, addig a kívül elhelyezett puzzle darabok esetében megfigyelhetjük, hogy egy kiválasztott forma kirakása lesz a cél és aztán jön a következő állat összeállítása. Mindegyik verzióban más úton, de nagyon nagy koncentrációt igényel a játék. A csoportosítás és a párkeresés próbára teszi a manók logikai gondolkodását, miközben fejleszti is azt. Rengeteg képen lehet kombinálni ezt a játékot. Más formákkal, alakzatokkal. Határt csak a képzeletünk szab.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.