Szőlős színpárosító
Szőlőfürt, pompomok, a szórakozás pedig garantált


img_20200708_144656.jpg

img_20200708_144735.jpg

 Szőlőfürt, pompomok, a szórakozás pedig garantált

 

Hozzávalók:

  • Karton papír
  • Színes papír
  • Pompomok
  • Fekete filc
  • Olló

 

Elkészítés

A rendelkezésünkre álló kartonból két egymással egyező méretű alapot vágunk ki. Érdemes használnunk sablont, ehhez tökéletesen megfelel a sima író lap is, erre rajzoljuk fel a szőlőfürtünket és jelöljük be, hova szeretnénk a pöttyöket, ezek után a pöttyök helyét vágjuk ki, az így elkészült sablont illesszük az egyik kartonunkra és rajzoljuk át a pöttyöket, így biztosak lehetünk benne, hogy az általunk elképzelt helyre kerülnek majd. Ha végeztünk, ollóval vágjuk ki a felrajzolt karikákat és a filctollal rajzoljuk meg a körvonalakat. Az eddig nem használt kartonra ragasztjuk fel a színes papírokat. A két kartont ha elkészültünk összeragasztjuk. Így érjük el, hogy a pöttyöknek lesz egy vékonyabb kerete, ami megkönnyíti a pompomok színhelyes felhelyezését majd. 

 

Játék menete / tapasztalatok

Mint már biztosan említettem a pompomos játékoknak mindig óriási a sikere a csoportjainkban, a gyerkőcök nagyon szeretik használni ezeket a kiegészítőket, mert csodásan puha a tapintásuk. A pompomok megfogása közben is fejlődik finom motorikus képességük és már gyakorolják azt a csípőmozdulatot is az ujjacskáikkal, ami később a helyes ceruza fogás kialakulásánál is előkerül. A játék lényege valójában a színpárosítás, a pompomokat a megegyező színű pöttyre kell helyezni. A játék során rögzülnek a színek közti különbségek és a színfelismerés képessége fejlődik a logikai gondolkodással együtt. Minden ilyen jellegű játék nagyon összetetten képes fejleszteni a manók már rendelkezésre álló adottságait, hiszen különbség és azonosság keresés a játék sikeres kivitelezésének az alapja. Azt tapasztaljuk, hogy a játék egyszerűségéhez képest nagyon hosszú időre képes lekötni a gyerkőcök figyelmét és nagy szeretettel választják szabad játék időben is. Kifejezetten egyszemélyes játékként ajánljuk, amennyiben egyszerre több gyerkőcnek szeretnénk felkínálni, úgy készítsünk a gyerkőcök létszámának megfelelő alapot, hogy mindenki a saját felületén nyugodtan tudjon alkotni és ügyeskedni. 

Ha van energiánk és persze rendelkezünk megfelelő számú és színű pompommal a játékot a fenti séma alapján érdemes több verzióban vagy több szín alapján is elkészíteni, így egy összetettebb játékként is megállja a helyét.

Remélem, hogy sokan elkészítetek otthon is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kolyokhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr9016002844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása